Az idei évben immáron második alkalommal szervezte egyesületünk a Gyermek napi programokat.
A szombati rossz idő ellenére hősiesen megjelent a falu apraja és nagyja, hogy a vezér szavára megalakuljanak a „Nivegy-völgyi hordák”.
A 4 horda ősemberkéi különböző nehézségű feladatokkal tarkított túrán vettek részt, hogy megtalálják a völgyben ijesztegető HOMO NIVEGYVÖLGYIKUSZ-t. A túra sikeres volt, melynek tanúbizonyságáról a galéria képei is árulkodnak.
A délutáni sport- és kézműves foglalkozásokat sajnos a következő napra kellett átirányítani, de így is élményekben gazdag, kalandos rendezvény részesei lehettek. Az állomásokkal színesített pályán készíthettek csontnyakláncot, bőrerszényt, gyűjthettek gombákat, pattintott dárdahegyeket áshattak ki a homokból, majd halászatra hívtuk őket, sőt az őskor vadjaira is vadászhattak a bátor hordatagok. A nap végén pedig elkészültek az ősembereket és asszonyokat megörökítő fotók, melyek az alábbi galériában megtekinthetőek.
A bátor helytállást természetesen értékes díjakkal és névre szóló oklevelekkel jutalmazták a szervezők.
Az izgalmak levezetésére a Szarka Lala vezette táncházzal, a májusfa kidöntésével, majd az azt követő programokkal kedveskedtünk falunk ifjúságának.